Az én nevem Melody Skylark. - Igazából nem ezt örököltem apámtól. Neki más a vezetékneve, de nem szeretem azt használni, ezért mutatkozom be így, Skylarknak. Már mindenki ezt a nevet ismeri és jó nekem ez így, legalább egyedi. Pont mint én.
Szóval Melody vagyok, egy kisvárosi 16 éves lány, aki a nagyvárosba, Londonba költözik. Tudom, tudom, mindig így kezdődik: egy szerencsétlen lány a nagyvárosba megy, ahol az élete megváltozik és beleszeret egy szőkehercegbe.. Bla-bla-bla.. És a végén maga is rádöbben, hogy megváltozott. Nem csak az élete vagy a ház ahol élt. Nem csak az emberek körülötte és a színes lufikkal játszadozó vidáman nevető gyermekek, hanem ő maga is. A gondolkodása, az érzelmei, a viselkedése.. egyszerűen minden. Mert az ottani élet arra kényszeríti, hogy alkalmazkodjon, s ezért fog a kisvárosi mosolygós kislányból egy fekete aktatáskás, miniszoknyás, elegáns nő lenni, aki a főnökének minden reggel friss kávét visz. Mert ez lesz belőle.
"Mindenki törekszik arra, hogy egyedi legyen, aztán szépen lassan egyformává vállunk, mert mind ugyan úgy egyediek vagyunk."
És mégsem. Valahol mindig ott lesz az a lány. De már sosem marad ugyanaz, mint aki régen volt. Tudom, hogy én is meg fogok változni, de tudok valami mást, amit ők nem. A többi lány, nő vagy fiú, férfi - nevezzük őket bárhogyan is - nem tudják. Sőt senki se tudja. Mert az én és a többi kisvárosi lány élete között nagy különbség van..
Hmm, ha jellemeznem kéne magam, akkor azt mondanám, hogy álmodozó és bohókás vagyok. Van egy saját világom is. Nem, nem vagyok dilis, aki a sárgaházból szökött ki. És nem gondolom azt se, hogy olyan életem lenne mint Hannah Montana-nak. Szimplán csak nagy fantáziám van. Sokan őrültnek hívnak, de nem izgat. Lehet igazuk van, de nem számít a véleményük. Vagyok aki vagyok, és ezt büszkén vállalom. Sosem akartam senkinek se megfelelni csakis magamnak. Ha én jól érzem magam a bőrömben, akkor minek kéne olyannak lennem, mint amit mások elvárnak? Ez vagyok én, fogadják el. Vagy ha nem megy, akkor nem kell velem foglalkozni, ilyen egyszerű. Legalábbis azt hiszem.
Apámat 5 éves koromig láttam. Anyával elváltak és nem jött többé meglátogatni. Haragszom rá? Nem mondhatnám. Biztos helyesen cselekedett. Végülis hálás vagyok neki, különben nem az lennék, aki most. Nem én lennék. Hiányzik? Már nem. Megszoktam. Nekem ez már természetes. Anyum nevelt fel s mivel egyke vagyok majdnem mindent meg is kaptam. Hihetetlenül jó szülő. Gondolom mindenki azt mondja, hogy az ő anyukája a világon a legjobb, de az enyém még annál is jobb. Lehetséges ez? Nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy ő a legfontosabb az életemben. Bármit megtennék érte, ezért is megyek Londonba. Sajnos nincs elég pénzünk és mivel anyum kettőnket tart el.. Lássuk be ez nem olyan egyszerű, főleg, hogy anyum beteg. Sokszor van rosszul és elég gyakran látogatja meg a korház dolgozóit. És nem azért, hogy almáspitét vigyen nekik... Az orvosok nem tudják pontosan mi baja van, de mindent megtesznek érte. A baj csak az, hogy New York-ba kellene mennünk, mert ott jobban megtudnák vizsgálni. Az utiköltség és a felszerelések viszont pénzbe kerülnek, amit anyum fizetése nem fedez. Szóval ezért megyek Londonba állást keresni.
Prológus2: Melody Skylark, a fiatal vidéki lány a nyüzsgő városba költözik, hogy anyja gyógyítását ki tudja fizetni. Melody édesapja korán elhagyta őket, aki közben sikeres ügynök lett Londonban. A lánynak nem volt testvére és különc létére nem voltak barátai, bár ezt sose bánta. Viszont pont ezért lesz neki nehéz barátokat szereznie az új városban. Vajon képes lesz beilleszkednie egy teljesen másik környezetbe? És hogy fog az apjával alakulni a kapcsolata? Na és akkor mi van, ha a híres brit banda, ki a One Direction nevet viseli egyenesen berobban a lány életébe? Ez Melody története, ahol az álmok tényleg valóra válnak?! Majd meglátjuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése